Beszámoló az ausztriai táborról
Idén másodjára került megszervezésre a méltán híres ausztriai német tábor.
A szállásunknak helyet adó falu egy völgyben helyezkedik el, amelyet két igen magas hegy ölel körbe. A kényelemre és az ételre nem lehetett panaszunk. Svédasztalos vacsora és reggeli fogadott minket minden nap. A szálláson 2-3 illetve 4 ágyas szobákban helyeztek el minket, amelyek saját fürdőszobával voltak felszerelve. Esténként lehetőségünk volt sétákat tenni faluban, amely során megcsodálhattunk a tájat vagy bevásárolhattunk a közeli Billában.
Egész héten végighúzódó program volt a csapatvetélkedő. A résztvevők 3-5 fős csapatokban versenyeztek, hogy ki tölti ki jobban az aznapi programra vonatkozó feladatlapot. Idén a programok változtak tavalyihoz képest, ami a másodjára jövőknek kedvezett. Hétfőn Ausztria legmagasabb hegyére, a Großglocknerre mentünk föl. Persze a csúcshódítás elmaradt, de a hatalmas havas hegy látványa így is felejthetetlen élmény volt. A következő napon egy régi aranymosó telephez mentünk fel gyalog, ami nagyjából 1 óra sétát jelentett. Ezen a telepen lehetőségünk volt megcsillogtatni az aranymosó tudásunkat. Az aranymosó tálat, ásót és gumicsizmát a telep biztosította nekünk. Habár az elején nem hittünk a sikerben, sokan találtak aranyszemcséket a patakban, ám a leggyakoribb zsákmány így is a bolondok aranya volt. A rövid aranyláz után ellátogattunk Heiligenblutba, amely magyarul "szent vér"-t jelent. A város építészete és az innen is látható Großglockner elképesztő összhatást adott. A szerdai nap volt az egyetlen, amikor olyan helyet látogattunk meg, amely tavaly is bakancslistás volt. Ez pedig Groppensteinschlucht vízesés. Itt a folyó a hegyekről szerzett sebességével formáz lélegzetelállító vízeséseket. A vízesés után egy hegyekkel körülvett tengerszem felé vettük az irányt, habár ez is program volt tavaly, idén is lenyűgöző volt a tengerszem és a hegyek által kirajzolt táj. A gyönyörködés után a vetélkedő keretében lehetőségünk volt interjúkat csinálni a helyi lakosokkal a közeli városban. Noha nagy bátorságot igényelt a nyelvi korlát leküzdése, mindenki sikeresen teljesítette a feladatot. Az utolsó napon volt a hét legizgalmasabb programja, a szállásunktól 2 óra buszútra lévő Eisriesenwelt jégbarlang meglátogatása. A barlang bejárata körülbelül 1500 méteren található, ezt a gyaloglás és a busz mellett egy felvonóval tettük meg. A barlangban 0 °C körüli hőmérséklet uralkodik, ami kedvez a hatalmas jégszobrok kialakulásának. Mindenkinek feltűnt, hogy Auszriában sok ember vezet Porsche-t, ezért mindenki örült a hírnek, hogy meglátogatjuk a Porsche múzeumot, ahol a márka legnevezetesebb modelljei kerültek bemutatásra. Majd a záróvacsora következett, ahol minden csapat előadta a héten megírt csapatindulót és az interjúkat. Az este végén sor került az eredményhirdetésre is, melyen az első 6 csapat kapott díjat, de többi csapat sem maradt üres kézzel.
A német tábor felejthetetlen élmény. Az idegennyelvű környezet és a programok mellett magáért a tájért is megérte eljönni. Reméljük jövőre is megszervezik nekünk a kirándulást!
Petri Ádám 10.B
