Kortárskonferencia Ipolyságon

November 19-­20-án 11 diáktársammal lehetőséget kaptunk iskolánk képviselésére Ipolyságon. Felvidéki magyar, cseh és szlovák diákokkal együtt vehettünk részt az ott megrendezett 10. Kortáskonferencián, melynek témája az Életviteli stratégiák ­ hogyan megküzdeni a mindennapok terhelésével volt. Az előadások alatt sokszor ismertem magamra, a bemutatott különböző élethelyzetek ismerősek voltak számomra. Felfedeztem azt is, mi az, amiben fejlődnöm kell még. Nagyon hasznosnak találtam, az apró, hétköznapi megküzdési stratégiákat, amiket bemutattak nekünk. A téma kapcsán mi is számba vettük, mit tudunk, mit gondolunk a fiatalok túlterheléséről, mivel a négy szakértő előadó után nekünk is hozzá kellett szólnunk, hogy MI hogyan küzdünk meg ezen mindennapi problémával. Egy közös előadással készültünk, melyben mind a 12-en megszólalva elmondtuk, milyen bevált eszközeink, módszereink vannak a különböző, sokszor egymást nehezítő, időigényes feladataink összehangolására.

Az első nap délutánján, az előadások után egy tanulmányi kiránduláson vettünk részt a diáktársainkkal együtt. Ipolyság város nevezetességeit tekintettük meg, belepillanthattunk kicsit a történelmébe, történetébe. Éjszakára felvidéki magyar családok fogadtak be bennünket. Az elején tartottunk attól, hogy idegen családnál kell aludni, aztán persze a kissé közhelyes, de igaz ,,minden jó, ha a vége jó'' mondás megint bebizonyosodott, mert mindenki jól érezte magát. Szerdán korán keltünk, ugyanis elmentünk Selmecbányára kirándulni, a gyönyörű környezet, az érdekes történetek és persze a csapat garantálták a jó hangulatot. Rám legnagyobb hatást a Selmecbánya hangulatos óvárosa tette. Ebéd után már indultunk is haza, ezzel magunk mögött hagyva izgalmakkal teli 2 napot.

Szeretném mindannyiunk nevében kifejezni a hálának, nagy élmény volt a konferencia részesének lenni. Nagyon hálás vagyok mindazért, amit ez az utazás nyújtott, és azért, hogy ennek az egésznek a részese lehettem. Köszönöm, köszönjük a lehetőséget a szervezőknek!

Polacsek Petra 10. a

Ajánljuk megtekintésre a konferenciáról készült tudósítás, amely hűen mutatja az együttműködést előadók és diákok között, jól érzékelteti a szervezők diák- és kapcsolatközpontú értékrendjét:

Az eseményről beszámolt a Felvidék.Ma internetes hírújság is: https://felvidek.ma/2019/11/az-eletviteli-strategiakrol-rendeztek-konferenciat-fiataloknak/