Nemzetközi filmes siker

Verkás diákok nyerték a Forgass a Földért! (Shoot4Earth) címmel meghirdetett nemzetközi filmkészítő versenyt, melyet a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara és a Forgass a Földért Alapítvány szervezett. A résztvevőknek 24 óra állt rendelkezésükre, hogy 1 perces kisfilmet készítsenek az "Egy Föld, egy film, egy esély" mottóval zajló, a környezettudatos gondolkodás elősegítését célul kitűző vetélkedőre.

A felhívásra több, mint 100 pályamű érkezett a világ minden tájáról, európai országok mellett az Egyesült Államokból, a Fülöp-szigetekről, Ausztráliából és Indonéziából is érkeztek rövidfilmek.  A zsűri elnöke Lawrence David Foldes, az Amerikai Egyesült Államok Mozgókép- és Tudományos Akadémiájának tagja, társelnöke Szabó István Oscar-díjas filmrendező és Karl Bardosh, a New York-i Tisch School of Arts New York University professzora volt.

Ujvárosi Áron Gaia című alkotása a magyar mezőnyben 1. helyezett lett, a nemzetközi kategóriában 3. helyezést ért el. Áron emellett elnyerte a legjobb nemzetközi operatőr díját. A munkában Dombóvári Zoé Dorka, Kovács Bálint és Szabó Regő vettek részt.

Szeretettel gratulálunk!