#KAFA biciklitúra

2019.07.16-20. | Kis-Balaton – Balaton
| Wirth Máté (diák) beszámolója

Nekem ez volt az első biciklitúrám, szóval sok új tapasztalatot és élményt szereztem. Az első nap, ahogy tervezve lett egy bevezető nap volt. Kaptunk mindenből egy kis ízelítőt. Volt utazás, tekerés, vásárlás, beszélgetés, sátorozás…. Az egyetlen amire nem számítottunk az a MÁV katasztrofális rendszere volt, ami miatt Veresről a Nyugatiba biciklijegy nélkül, a Déli pályaudvarról Balatonra pedig több, mint 2 óra késéssel utaztunk. Így sajnos elmaradt az aznapi strandolás. Ezen a napon éreztem némi kétséget azzal kapcsolatban, hogyan fog ez menni nekem, de mindig kaptam segítséget, ha elakadtam és maga a biciklizés is felszabadított, úgyhogy ez az érzés aztán egész gyorsan elmúlt.

A második nap „hosszú nap” volt, amikor is kb. 60 km-t terveztünk tekerni, de ez nem aztán volt elég, mert a Kis-Balatontól, nem is volt olyan egyszerű visszatalálni, csak úgy repültek a plusz km-k. Nekem nagyon tetszett ez a nap, jó volt a hangulat és végre fürödtünk a Balatonban. A nap a végére, már eléggé éreztük a lábunkat, nem csak a nagy táv, hanem az emelkedők miatt is. De sikeresen megérkeztünk a tervezett kempingbe. A harmadik nap „pihenős napra” volt tervezve, de végül majdnem annyit mentünk, mint a megelőző nap, talán még az emelkedőből is kicsit több adódott. Viszont többet beszélgettünk, játszottunk és ismét volt strandolás. Nekem ez a nap kicsit nehezebben indult, nem volt sok kedvem, de ahogy a nap telt én is annál jobban éreztem magam. Aznap egy balatonfüredi iskolában volt a szállásunk, itt már nem kellett sátrat állítani.

Utolsó nap a reggeli, meg az összekészülődés után indultunk is. Ezen a napon már tényleg nem tekertünk sokat, volt idő fotókat készíteni, strandolni, játszani, beszélgetni. A hazautunk, szerencsére már gördülékenyebben ment. Ezen a napon én még egy kicsit fáradt voltam, de jó volt visszagondolni arra mennyi mindennel gazdagodtam 4 nap alatt. Utólag megjegyezném, nagyon jól esett, hogy lehettünk piszkosak és fáradtak, de mindig lehetett bőven eleget enni. Külön hálás vagyok Ida tanárnőnek a finom vacsorákért (és azoknak, akik még vállalták és meg is csinálták). Nagyon tetszett, hogy Hollai tanár úr mindig rugalmas volt, és összetartotta a csapatot. Amióta vége lett ennek a biciklitúrának, az itthoni biciklizés közben, mindig eszembe jutnak az élményeim és már várom a következő útrakelést.

| TOVÁBBI #KAFA PROGRAMOK

GALÉRIA