Vedd fel a sztoridat!

Az Euroexam Nyelvvizsgaközpont idén ősszel is nyelvi versenyt hirdetett „Vedd fel a sztoridat!” névvel, amire 5-12. évfolyamos tanulók jelentkezését várták B1 és B2 szinten. A verseny két fordulóból állt. Az első forduló során a két fős csapatoknak egy rövid videót kellett beküldeniük, amelyben egy kezdőmondat és egy kép alapján elmesélnek egy általuk kitalált történetet.

Forró Anna és Koczka Liza, iskolánk két 9.A-s tanulója nevezett a versenyre, videójuk pedig bejutott a döntőbe B2 szinten. A döntőt október 16-án a miskolci Avasi Gimnáziumban szervezték meg, ahol a versenyzőknek az Euroexam Vizsgaközpont szóbeli nyelvvizsgafeladatait kellett megoldaniuk. Itt a döntőbe jutott öt csapat közül a lányok első helyezést értek el.

Az eredménynek rendkívül örültünk, a lányoknak pedig gratulálunk a szép eredményhez!